Viz és Fűtés Épületgépészet A csempézés egyik meghatározó eszköze a gyémánt lyukfúró

A csempézés egyik meghatározó eszköze a gyémánt lyukfúró

Nagyobb léptékű lakásfelújítás esetén a gyémánt lyukfúró utáni igény minden bizonnyal fel fog merülni. Egy fürdőszoba, konyha esetében a víz és fűtés vezetékeinek, illetve a különféle szerelvényeknek megfelelő helyet kell előkészíteni, amit nem annyira egyszerű, kivéve, ha valakinek van ebben gyakorlata.

Abban az esetben, ha sokat kell fúrni, akkor megéri szakemberhez fordulni, de van lehetőség az ehhez szükséges tudást kis gyakorlással elsajátítani. Azonban az olyan professzionális eszköz, mint a csempe körkivágó, egyszerűen nem hiányozhat a felszerelések közül.

Miért annyira fontos a gyémánt lyukfúró jelenléte?

A csempék fúrása sosem volt annyira egyszerű feladat. Régebben legfeljebb csak néhány mm-es lyukak készítésére volt lehelőség a kezdetben alkalmazott fúrószárakkal.

Ekkoriban még ha nagyobb átmérőjű körkivágásra volt szükség, például egy csaptelep helyének előkészítéséhez, akkor azt úgy oldották meg, hogy egy burkolólapot kettévágtak és azokon félkörívben alakítottak ki a hézagot, majd ragasztásnál a kettőt összeillesztették.

A gyémánt lyukfúró megjelenése óta azonban erre már nincs szükség. Ezek a magas minőségű szintetikus ipari gyémántszemcséket tartalmazó eszközök még a kimondottan kemény anyagokon, mint a gránit és márvány is átfúrják magukat rövid idő alatt.

A speciális kialakításuk révén minimalizálják annak a kockázatát, hogy a csempe megrepedjen vagy eltörjön a munkálatok során, így alkalmazhatók a már felhelyezett lapok fúrására is.

A csempe körkivágó minden helyzetben gyors, pontos munkát végez, és ami még mellette szól, hogy mindezt különféle átmérőkben teszi.

Csempe körkivágó többféle átmérőben kapható

Nem mindegy, hogy egyszerű kábel átvezetéséről, menetes szár telepítéséről van szó, vagy olyan villanyszerelési szerelvények számára kell helyet előkészíteni, mint a kapcsolók, konnektorok.

Ez utóbbiak általában 60 mm-nél nagyobb átmérőjű lyukakat igényelnek. Ezeknél pedig jóval nagyobb a lefolyók helyigénye, ami elérheti az akár 150 mm-t is.

A csempe körkivágó jóvoltából azonban ezek már egyetlen menetben kiképezhetők minden nehézség nélkül. Külön-külön vagy szettben is megvásárolhatók a leggyakrabban alkalmazott gyémánt lyukfúró fejek.

A gyémánt lyukfúró alkalmazás a gyakorlatban

A csempe körkivágó fúróra és sarkcsiszolóra is felszerelhető a megfelelő adapterrel. Továbbá választható kifejezetten vizes körülmények között bevethető típus, mint például a TLS MAGNUM. Ha pedig száraz körülmények között kell dolgozni, például egy már falra felragasztott lappal, akkor a turbószegmenssel ellátott TLS MONSTER az egyik legjobb döntés, ami még az igazán kemény anyagokkal is megbirkózik, mint például a fekete gránittal.

A fúrást mindig 45 fokos szögben kell indítani és lassú körkörös mozdulatokkal haladni előre. Amikor viszont a víz és fűtés szerelvényeinek történik meg a helyek előkészítése, akkor fontos számolni azzal, hogy az illesztések miatt legalább 10 mm-rel nagyobb lyukakat kell készíteni, hogy a bekötések könnyen megtörténhessenek.

Az ilyen formában létrehozott helyek sokkal dekoratívabban mutatnak és nem törik meg a burkolat folytonosságát, ezért a gyémánt lyukfúró használatát mindenképpen érdemes megtanulnia, amikor csempézésbe kezd.

 

Related Post